Walter Endrei

Hajlamosak vagyunk azt képzelni (néha én is), hogy miután a rómaiak elmentek, lekapcsolták a villanyt, és onnantól Európa kábé a reneszánszig egy sötét szobában, vakon tapogatódzott. Pedig a középkorban is történt egy s más, nem csak az antikvitás maradékából csemegéztek őseink. Lezajlott például egy jelentősnek mondható technikai forradalom, hála egyfelől a kedvező klimatikus viszonyoknak (Európa 750 és 1250 között meleg és száraz periódust élt meg), másfelől meg annak, hogy (Endrei szerint) a szemlélődő bizánci szerzetesekkel szemben a nyugat-európai szerzetesrendek sokkal inkább az „ora et labora” szellemében gondolkodtak, és ez inspirálta őket a fejlődésben való részvételre*. Természetesen felhasználtak mindent, ami csak az előbbre tartó kultúrákból átszüremlett, Arábiából, Kínából, sőt, még a nomádoktól** is bőven nyúltak innovációkat, ugyanakkor hozzá is tettek valami sajátot. Ez leglátványosabban a lőpor felhasználásában érhető tetten, amit ugye a kínaiak fedeztek fel, de egy „asszociációs hézag” következtében nem jutott eszükbe, hogy segítségükkel fémcsövekből kemény tárgyakat lehetne kilőni – szóval az ágyú feltalálását meghagyták európai leleménynek.

Mindezek hatására Nyugat-Európában gombamód elszaporodtak az olyan praktikus fejlesztések, mint amilyen a nehézeke, és malmok tömegei gondoskodtak arról, hogy munkáskezek szabaduljanak fel. Mindez a haszonnövények növekvő terméshozamával együtt népességfelesleget hozott létre, amely népességet tárt karokkal fogadták a városok – szóval helló, urbanizáció***. Mindez kihatott gyakorlatilag mindenre: a gazdaság, a bányaipar, a hajózás, az építészet és a tudomány is bimbózott szépen – csak épp valahogy ezt a bimbózást nem követte virágba borulás, vagy tárgyilagosabban mondva: a technikai forradalom nem strukturálta át a társadalmat, többnyire lokális és korlátozott maradt, ezért ekkoriban még nem fejlődhetett ipari forradalommá.

Ennek okai sokrétűek: a társadalmi ellenállás, ami a céhek és az egyház tiltásaiban konkretizálódott, lassította a folyamatot, a külső körülmények pedig betették a kaput. Véget ért a kedvező klimatikus periódus, ez pedig éhínségekhez vezetett, és a pestis is nekiállt megszabadítani a kontinenst a munkáskezektől – munkás kéz nélkül pedig semmilyen ipari fejlődés nem képzelhető el. Vagy ahogy Endrei mondja, kissé cizelláltabban: „…a technikai fejlődés, példátlan felgyorsulása folyamán, a társadalmi-gazdasági fejlődést először utolérte (X-XI. század), majd rövid ideig tartó összhang (XII-XIII. század) után túlhaladta azt, ami válsággal járó súlyos diszkrepanciához vezetett (XIV. század).” Úgyhogy Európa fénykora ezúttal elmaradt.

Abszolút hasznos kis kötet, látszik, aki írta, érti az ismeretterjesztő irodalom csínját-bínját. Csak tolerálható mennyiségű marxista zöngét tartalmaz, amelyek szépen, fájdalommentesen leválaszthatóak a mondanivalóról. Hirtelen felbuzdulásból vásároltam anno egy halom másik „Gyorsuló idő” kötettel együtt, nos, abban volt bőven szemét is (például Nemes Dezső), de az ehhez hasonló munkák már bőven behozták a könyvcsomag árát.

* Ezek a szerzetesrendek nem ritkán egész ipari komplexumokat hoztak létre, laikus testvérek (conversi) tömegeit vonva be a munkába.
** Utóbbiaktól (mondhatni: tőlünk) vették át például a szügyhám használatát, ami jobb súlyelosztása miatt többszörösére növelte az igavonó állatok teherbíró képességét.
*** Ugyanez a népességfelesleg lehetett egyik oka annak nyugati expanziónak is, aminek szép példája a sok tök értelmetlen keresztes háború.… (más)