Bächer Iván

Akadnak, akik szerint a sütés-főzés célja, hogy ételt állítsunk elő, amelyet aztán a testbe juttatunk, pótolván bizonyos tápanyagokat. A sütés-főzés ebből az aspektusból szemlélve a szükségszerűség egyik ága. Ez a nézet azonban megmosolyogtató, kik ebben hisznek, szánandó foglyai saját biológiai funkcióiknak. A sütés-főzés céljai ezzel szemben a következőek:

1.) Megjuhászítjuk általa az emberi lét mélységes metafizikai bizonytalanságát, a konyhai tevékenység örvén birokra kelünk a múló idővel és az élet tengermély értelmetlenségével. Mert amikor a létezés bizonyos elemeit (nevezzük őket alapanyagoknak) a létezés egy teljesen más minőségi kvalitásokkal rendelkező elemévé (nevezzük ételnek) alakítjuk át, egyszeriben betekintést nyerünk a teremtés folyamatába, miáltal döbbenetes spirituális távlatok nyílnak meg a lábunk előtt.
2.) A sütés-főzés célja továbbá, hogy a cselekvés örvén elmesélhessünk egy történetet a világról, az ételről, vagy épp arról, aki főz: magunkról. Ilyen értelemben a sütés-főzés nem pusztán gasztronómiai, de szociális aktus.
3.) És amúgy is le kell már engedni a fagyót, a paradicsom pedig megszottyadt, kell kezdeni vele valamit (lecsó!), a sajtnak meg lejárt tegnap a szavatossága, de nincs szívünk kidobni.

Bächerben az a remek, hogy nála az étel, illetve az étel elkészítése valami magasabb rendű szakrális tevékenységgé alakul át, valamivé az ima és az anekdota között. Ugyanakkor a szerző tündökletes öniróniája (mint tejfel a töltött káposztát) lágyítja a szentség túlságosan súlyos komorságát. (Mert a szentség önmagában súlyos: megüli a gyomrot.) Magam nem vagyok a konyha ördöge – bár a szószos hús terén meglepő diadalokat vagyok képes aratni (persze szigorúan csak üveges mártásból!) –, mégis elragadó szövegnek találtam. Felüdít, mint a málnafröccs.… (más)