Ivan Slamnig (1930–2001)

Ilyen kis gyöngyszemekre lehet lelni a Modern Könyvtár sorozatban, bizony. A horvát költő, Slamnig regénye egy sajátosan délszláv irányzat, a jeans prose ("farmernadrágos próza") kiemelkedő darabja – ezek a könyvek tudatosan az amerikai irodalmi iskolákra reflektáltak, például Salinger regényeire. Ennek következtében nyelvileg frissek és egészében nyitott szelleműek – ez alapján a kötet alapján nagyon barátságos kis irányzatnak tűnik.

Amúgy a történet maga nem egy nagy durranás: elbeszélőnk régi sírfeliratokat kutat, miközben enyhén beszeszelt állapotban kirándulgat egykori osztálytársaival, és mintegy mellékesen az alkalmi partnerének nagynénjétől kapott kéziratot olvasgatja. Az egész szövegnek van egy nagyon kellemes atmoszférája, szabadság (szabadosság? nézőpont kérdése) sugárzik belőle, a kötöttségektől való mentesség (ami azonban – és alighanem ez a dolgok sötét oldala – egyben a kötöttségektől való félelem is), és a szép dolgokra való fogékonyság. A könyv legnagyobb értéke egyértelműen a szerző zseniális nyelvérzéke. Slamnig úgy érzékelteti az idők változását, régi és új Horvátország egymás mellett élését, hogy különböző nyelvi síkokat jelenít meg a regényben: egyrészt van ugye a nagynéni története, ez a tetemes vendégszöveg, ami a háború előtti klasszikus irodalom tónusában szólal meg, másfelől meg vannak az elbeszélőnek és barátainak gyakran kapatos, néha pedig egyenesen (svejki értelemben) kocsmai jelenetei, amelyek pedig a kor fiatalos nyelvét idézik meg. És ezen felül beúszik a szövegbe a tájnyelvi szekció is, a szintek pedig nem csak úgy magukban lógnak, hanem folyamatos interakcióban vannak egymással – és itt álljunk meg egy pillanatra, hogy gratuláljunk Vujicsics D. Sztojánnak a túlzásoktól mentes magyarításért. Okos, játékos könyv, lesüt róla, hogy írója mélységesen otthonos anyanyelvében – a nyelv a tenyeréből eszik, ahogy Esterházy mondta volt.

(Súgva, a közönségnek) Nyomtam volna rá öt csillagot is, ha nem adtam volna zsinórban már hármat az elmúlt pár napban – van ilyen, limittúllépés. Pedig Slamnig könyve mindenképpen nagyobb stílusbravúr, és talán nagyobb irodalmi teljesítmény is, mint mondjuk Kanafánié, csak egyszerűen ez utóbbi jobban megérintett. Van ez így.… (más)