Fotografía de autor
12+ Obras 21 Miembros 3 Reseñas

Reseñas

Mostrando 3 de 3
2010. novemberében indult el az SFmag.hu weboldal, ahol nemcsak cikkeket és esszéket, hanem novellákat is olvashatunk. Egy évvel később összegyűjtötték az első év novelláit, és kiadták ingyenes e-könyvként, mégiscsak kényelmesebb így olvasni.

Hiába szerepel a gyűjtemény elején az első évad felirat, három évvel később már látszik, hogy nem igazán sikerült hagyományt teremteni. 2012-ben megjelent még egy antológia, de az már nem volt ingyenes, a későbbi években már nem adtak ki antológiát. Nem meglepő persze, hogy nem tudnak évenként megjeleníteni egy ilyen ingyenes kiadványt, a jogdíjak, a fordítás, a szerkesztés mind-mind pénzbe kerül.

Az ingyenesség nem jelenti azt, hogy csupa ismeretlen szerző novellájával kell beérnünk, a kötet külföldi szerzői között a legismertebb Ursula K. Le Guin, vagy a kortárs Lavie Tidhar. A magyarok között László Zoltánnak már könyve is megjelent, de Horváth Norbert neve is ismerős lehet (igaz én inkább fordítóként ismertem).

Eléggé változatos novellákat gyűjtöttek össze (az SFmag rövidítésben az SF nem science-fictiont, hanem spekulatív fikciót jelent), legalábbis nekem nem sikerült rájönnöm mi lehetett a válogatás alapja. A novellák minősége is vegyes, nekem legjobban Ursula K. Le Guin: A segrik ügye novellája tetszett.
 
Denunciada
asalamon | Oct 29, 2014 |
Mostrando 3 de 3