Hogy Czinki egy költő, aki szociográfiát ír, vagy egy szociográfus, aki prózaversben utazik, azt még nem döntöttem el, de így két kötet után ki merem jelenteni, ő a „kelet-európai betonszavannák” David Attenborough-ja, az ember, akinek írásaiból a jövő irodalomtudósai kiválóan tudják majd rekonstruálni a posztszocialista „szép csendben hervadunk” keserédes hangulatát. Pedig alig mond valamit, állítani pedig szinte semmit sem állít, viszont azt nagyon jól nem állítja. Történet is csak épp annyi van, hogy a szociológia balladává váljon általa – a ballada pedig már mítosz: egy magasabb minőség. Tökéletesen intonálja az érzést, amikor egy külvárosi kocsma kerthelyiségében ülünk, sörünkön hab, és csak nézünk magunk elé. Nem gondolunk semmi konkrétra, vidámak sem vagyunk, de azért nem cserélnénk senkivel.

Amúgy meg észrevettétek, mennyi jó, érdekes fiatal magyar író van manapság a piacon? Jó, hát némelyiket lehúztam, de akkor is. ( )