György Száraz (1930–1987)

Ez a kötet azon szerzeményeim közé tartozik, amiket már nem emlékszem, miért vettem és hol, de tuti nagyon olcsóak voltak. Az ilyesmiket gyakran szoktam betuszkolni a táskám icipici elülső zsebébe tartalék-tartalék könyvnek, hogy aztán hónapok múltán elfogjon a bűntudat: biztos, hogy jól érzi magát? Nem gémberedtek el tagjai? Nem szeretne visszatérni a könyvespolcra a kollégák közé, nem unja, hogy egyszer használatos esőkabátokkal és egyéb kacatokkal kell a sötétben kuksolnia? Ilyenkor aztán úgy döntök, hogy elolvasom, kiszabadítván ezzel szorult helyzetéből. Mivel többnyire rövid irományokról van szó, ez nem nagy áldozat.


(Az igazi Redl.)

Száraz tanulmánya reflexió Szabó István Redl ezredes című filmjére. Ilyen értelemben az értékelés műfaji rokona, olyan, mintha megszaladna a klaviatúrájád a snitt.hu-n, de szerencsére haverod Kardos György, úgyhogy kiadja a Gyorsuló idő sorozatban. Mint filmelemzés, a szöveg okos és jól felépített - Száraz kritikájának veleje, hogy Szabó munkája "szellemképes", magyarán: a történelmi Redl-t* nem különíti el kellőképpen a fiktív Redl-től. Bár Szabó leszögezi, hogy munkája a fantázia terméke, ám azzal, hogy szereplőjének neve mégiscsak megegyezik a történelmi szereplő nevével, elég egyértelműen bejelenti igényét egy lehetséges történelmi igazság ábrázolására. Amíg a valódi Redl (jelenlegi ismereteink szerint) egy kém volt, és ennyi, addig Szabó Redl-je egy összeesküvés áldozata, aki Ferenc Ferdinánd és Ferenc József magánháborújában keveredett a rossz oldalra. Mindez persze felveti a művészi szabadság határainak kérdését: sugalmazhat-e a művész olyasvalamit, ami nem felel meg a hivatalos történelmi álláspontnak? Művészi szabadság ez, vagy történelemhamisítás? Mit tudom én. Hajlok rá, hogy a műalkotás esztétikai minősége alapján hozzak a kérdésben ítéletet - miközben magam is tudom, hogy az esztétika egyáltalán nem illetékes az etika terén**.


(És a Szabó-féle Redl.)

(Közbevetés: Száraz még nem tudta, amit mi igen. Hogy Szabó István beszervezett ügynökként szakmányban jelentett kollégáiról - például Jancsóról -, és ezért soha nem kért bocsánatot, sőt, ezt igyekezett valamiféle hőstettként bemutatni. Ennek fényében a Redl ezredes vagy a Mephisto témaválasztása, "üzenete" is érdekes fényben játszik. Ó, ha ezt Száraz beleszőhette volna a szövegbe! Milyen sokat tett volna hozzá a műhöz! Így csak privatim elmélkedhetek mindezen.)

Különben meg nem szoktam filmelemzéseket olvasni, egyszerűen nem profilom. De a Monarchia végórái mostanában kiemelten érdekelnek, és ebbe kiválóan belepasszolt Száraz könyve: világosan és alaposan ábrázolja az események valós történelmi hátterét, a kulisszákat, amelyekben Redl és kortársai élni voltak kénytelenek. Már csak ezért is érdemes volt elolvasni. Ügyes kis szösszenet.

* Alfred Redl az osztrák hírszerzés magas rangú tisztjeként fontos információkat adott át az oroszoknak, minimum 10 éven keresztül - többek között hadserege felvonulási rendjét. (Valószínűleg homoszexualitása miatt vált zsarolhatóvá.) Lebukása után Conrad parancsára lehetőséget adtak neki az öngyilkosságra, vélhetően azért, hogy a botrányt elkerüljék. Ez utóbbit amúgy mégsem úszták meg, nem kis részben az oknyomozó újságírás védőszentjének, Egon Erwin Kisch-nek köszönhetően.
** Érdekes kérdés továbbá, hogy a művész módosíthatja-e a valóságot azért, hogy műalkotása valami magasabb etikai normának megfeleljen. Mondjuk átformálhat-e úgy egy történelmi figurát, hogy személyén keresztül valami általános erkölcsi példázat jobban elmondható legyen. Nyilván itt is mentheti a művészt az esztétikai minőség magas foka, de úgy vélem, az a minimum, hogy ilyenkor az alkotó világosan kijelölje fikció és történelmi tény határait.… (más)