Ha valaki azt mondja, hogy Scott regényei nem a XXI. század olvasójára vannak kitalálva, akkor azt mondom, igaza van. Ezek a könyvek alapvetően arra születtek, hogy befogadójuk esténként elbíbelődjön velük egy-két-három fejezet erejéig a kandalló mellett, akár egy hónapon át, szépen szürcsölgesse Scott szavait, és hagyja, hogy hassanak a tájleírások, a kitérők, a szereplők monológjai és vitái, valamint a lassan felépülő izgalmak. Emellett Scott tablóihoz szükségeltetik egy elég masszív történelmi háttértudás* a XVII-XVIII. század szövevényes brit viszonyairól is, aminek természetesen egy mai magyar olvasó nincs birtokában – miért is lenne? De mivel a XXI. század olvasója úgy általában véve nincs a XXI. századra kalibrálva, ezért mégis azt mondom: olvassunk Walter Scottot. Rágjuk át magunkat az első 60 oldalon, hagyjuk, hogy elkapjon a ritmusa, és akkor kapunk egy frenetikus utazást a régvolt Skóciába – jóval olcsóbban, mint ahogy azt bármelyik utazási iroda biztosítani tudná. (Ráadásul ha jól tudom, időgépe momentán egyiküknek sincs.)

Walter Scott regényeiben az a legmegkapóbb, és egyben legmodernebb, hogy szakít a funkcionalista történelemmagyarázat szokásával, vagyis azzal a regényírói gyakorlattal, hogy egy történelmi regénynek szükségképpen valami történelmi igazság mellett kell hitet tennie. A Puritánok utódai fanatikus „bibliás” skótok és Jakab király katolikus ízű rendszere közötti küzdelemről szól, de Scott nem áll ki egyik csoport mellett sem. A király katonáinak harácsolásait és népnyúzásait bírálja, de érezni a gúnyt ellenfeleik bemutatásakor is, akik gyakorlatilag minden élethelyzetben képesek végtelen hosszúságú, ószövetségi idézetekkel bőven megtűzdelt prédikációkat tartani – persze elsősorban akkor, amikor igazolni akarják, miért kell kiirtani mindenféle elvi ellenfelüket, főleg azokat, akik szerint a Biblia nem kézikönyv kezdő tömeggyilkosoknak.

Scott főhőse, Henry Morton tipikus scott-i főhős: becsületes, mérsékelt, alapvetően apolitikus elme, aki a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán kerül a lázadók közé, de ha már ott van, igyekszik ott is becsülettel megállni a helyét. Az író módszereit jól jellemzi, hogy Morton tükörképét megteremti a királypárti oldalon Lord Evandale figurájában: ketten egyazon nőbe szerelmesek, kölcsönösen megmentik egymás életét, kölcsönösen respektálják a másik elveit és erkölcseit, és igyekeznek mérsékelni pártjuk radikalizmusát. Scott univerzumában a szélsőségesek is jelen vannak mindkét táborban, ám őket sem matt feketére festi a szerző: a presbiteriánus oldalon Burnley ugyan démoni figura, mégis kénytelenek vagyunk bátorságát és elvhűségét bámulni, a királypárti Lord Claverhouse hidegen célszerű kegyetlensége pedig elrettent minket, de erényei pont ugyanazok, mint engesztelhetetlen ellenfelének. Nem gonoszok ők sem – egyszerűen csak fanatikusok. Nem is értik, miért bélyegezné valaki gonosznak őket. Mégis: ők azok, akik kellemetlen hellyé teszik a világot.

(Ui.: És hadd gratuláljak Ungvári Tamásnak, aki előszavában sikeresen húzta rá a hegelianizmust Walter Scottra – mindezt úgy, hogy ki sem mondta Hegel nevét. Viszont Lukács Györgyét kimondta. Hatszor.)

* Vázolom. Oliver Cromwell puritánjai (a „kerekfejűek”) legyőzték I. Károly királyt, sőt: ha már lehetőségük nyílt rá, 1649-ben ki is végezték. Ezt követően egy szigorú kálvinista alapokra épülő köztársaság jött létre, amely azonban Cromwell halála után felbomlott, és a restauráció során a királypártiak a hazahívott II. Károlyt ültették trónra. Az ő, illetve öccse, II. Jakab uralkodása idején bonyolódik a Puritánok utódai cselekménye – amikor a fanatikus skót protestánsok fellázadtak a király katolikusokkal szimpatizáló politikája ellen, és egyesítve erőiket a mérsékelt presbiteriánusokkal, gyakorlatilag a permanens polgárháború állapotában tartották Britannia egyes vidékeit. Ez a helyzet Orániai Vilmos 1688-as érkezésével ért többé-kevésbé véget, aki a vértelen (épp ezért „dicsőséges”) forradalom során elfogadta a parlament által neki felkínált angol trónt, elűzte II. Jakabot, normalizálta a szigetország viszonyait, és létrehozta Angliában az alkotmányos monarchiát.

( )

Sorry, the narrative is 90% in period dialect and idiom, which I had to give up trying to follow after 5 chapters. I loved Waverly and Guy Mannering. ( )

Re-read as part of a project to read all Scott's historical novels in order of publication.
A good historical novel, but written in an era, and for an audience, that would have had a better background in the actual events of the time. I found myself heading to Wikipedia at the end of the book to flesh out the historical context. ( )

Old Mortality is not as well known nor is it as popular as Rob Roy, Ivanhoe or Kenilworth, all of which followed it in the five years subsequent to its publication in 1816. It also precedes The Heart of Midlothian and The Bride of Lammermoor, both of which were part of Scott's series of novels "Tales of My Landlord". But Old Mortality is considered one of Scott's best novels.
Under the reign of the last Stewarts, there was an anxious wish on the part of government to counteract, by every means in their power, the strict or puritanical spirit which had been the chief characteristic of the republican government. The novel takes its title from the nickname of Robert Paterson, a Scotsman of the 18th century who late in life decided to travel around Scotland re-engraving the tombs of 17th century Covenanter martyrs. The first chapter of the novel describes a meeting between him and the novel's fictitious narrator.
The novel tells the story of Henry Morton, who shelters John Balfour of Burley, one of the assassins of Archbishop James Sharp. As a consequence Morton joins Burley in an uprising of Covenanters (who wanted the re-establishment of Presbyterianism in Scotland) which was eventually defeated at the Battle of Bothwell Bridge in 1679, by forces led by the Duke of Monmouth and John Graham of Claverhouse. The bulk of the novel describes the progress of the rebellion from its initial success at the Battle of Drumclog, and the growth of factionalism which hastened its defeat. Henry's involvement in the rebellion causes a conflict of loyalties for him, since he is in love with Edith Bellenden who belongs to a family who oppose the uprising. Henry's beliefs are not as extreme as those of Burley and many other rebel leaders, which leads to his involvement in the factional disputes. The novel also shows their oppressors, led by Claverhouse, to be extreme in their beliefs and methods. Comic relief is provided by Cuddie Headrigg, a peasant who reluctantly joins the rebellion because of his personal loyalty to Morton, as well as his own fanatical mother.
This novel is both interesting and exciting in its historical detail. More importantly it addresses the questions of the relative merits of 'enthusiasm' and moderation, of extremism and consensus, when the nation is swept by rebellion and violent change. ( )

Anyone who thinks jihadism is utterly foreign to the Western mind should this book, or some other account of the religious wars of Europe. "Christ and no quarter."