Böll négy előadásában körüljárja a háború utáni német gondolatiság, különösen a lakáshoz, az evéshez való viszonyulás változásait, mindezt bőven illusztrálva magvas irodalmi szemelvényekkel. Aki barátja a szigorú, egyértelműsítő definícióknak, meglehet, visszahőköl a kacskaringós gondolatindáktól, amikből a szöveg felépül. Az a helyzet, hogy Böll, mint a nagy kifejezőerejű írók közül sokan, nem elégszik meg azzal, hogy tűpontos meghatározásokkal jelölje ki fogalmai határait – az ő definíciói valahogy túlnyúlnak a megfogalmazhatón, és valami mélyebb, homályosabb igazságra utalnak – nem megragadják őket, csak rájuk mutatnak. És hát – ettől függetlenül is – fantasztikus mondatok ezek. Böll méltó módon ragad meg egy pillanatot Németországból – egy pillanatot, amelyet nagyon tanulságos összevetni a ’40-es évek és napjaink Németországával. ( )