Fotografía de autor

Piotr Wandycz

Autor de The Price of Freedom

9+ Obras 129 Miembros 2 Reseñas

Sobre El Autor

Obras de Piotr Wandycz

Obras relacionadas

Etiquetado

Conocimiento común

Miembros

Reseñas

Piotr S. Wandycz examines Soviet-Polish relations in the period between the October Revolution of 1917 to the conclusion of the Soviet-Polish war with the signing of the Treaty of Riga in 1921. For a book published by Harvard University Press, Wandycz is surprisingly and refreshingly detailed and objective as he examines the diplomatic and military chess match between the Soviets in the context of the Russian Civil War and Piłsudski’s “White” Poland. Wandycz’s writing comes off as neither rabidly anti-Soviet nor pro-Polish nationalist. Indeed, his style of writing reminds me of Nicholas Bethell’s “Gomulka: His Poland, His Communism,” insofar as both authors commendably examine Polish-Soviet relations and issues despite their ideological convictions. On the one hand, Wandycz is critical of the Soviet march on Warsaw, which even Lenin later criticized, but supportive of the incessant Soviet peace initiatives despite their ideological motives. On the other, Wandycz is sympathetic to Polish nationalist ambitions, but critical of Piłsudski’s desire to restore Poland as a great power in Eastern Europe based on the 1772 borders and for a military victory over the Soviet Union. Overall, I am impressed with this book; it surpassed by expectations by a long shot.… (más)
1 vota
Denunciada
TJ_Petrowski | Nov 6, 2022 |
Ha Ady életében nem írt volna egy verset se, csak a "kompország" metaforáját, már azzal is bérelt helye lenne a köztudatban. Mert itt van ez a Közép-Kelet-Európa, Kelet és Nyugat között, ide-oda lendülve. Szeretne ő Nyugat lenni, vagy legalábbis vágyik rá, hogy mintegy varázsütésre nyugati életszínvonalon találja magát. Ám amint szembesül ennek komplex akadályaival, mintha megsértődne, dafke felfedezi magában a Keletet, hibáit erénynek hazudja, talán mert jobb szeret a Kelet eleje lenni, mint a Nyugat hátulja. De miért? - kérdezi szegény, a sors tréfájából ide született européer. Miért látszik áthidalhatatlannak ez a szakadék Európa két része között?

Vannak könyvek, amelyek erre a kérdésre adnak egy értelmes, de talán leegyszerűsítő választ. Ilyen például Szűcs Jenő vázlata Európa három történeti régiójáról, amelyben kifejti elméletét a nyugat-keleti kognitív lejtőről. Nos, Wandycznak nincsenek ilyen ambíciói. Ő nem keres egyetlen választ, egyszerűen végigvezet minket a térség ezeréves történelmén, aztán az olvasó kihüvelyezi magának, amit akar. Áldás ez a könyv, mert pont azt a keresztmetszetet vizsgálja, amit ritkán szokás. Az Európa történelmével foglalkozó munkák a keleti végekre perifériaként tekintenek, olyan területként, ami "más", nehezen bekategorizálható, nehezen értelmezhető. Gyakran az alapján alkotnak róla véleményt, ami hiányzik belőlük a Nyugathoz képest. A Magyarországról szóló szakirodalomból viszont épp a tágabb kontextus hiányzik, különösen az, hogy a régió egyéb országaival összevetve milyen eltérések és párhuzamok fedezhetőek fel. Na, hát ez a kötet pont ezt a lyukat tömné be: fog három országot (Lengyelország, Csehország és Magyarország), és szépen felvázolja az államok megalakulásától egészen a 2000-es évek elejéig történelmüket.

Visszatérve a kérdésre: miért nem lett a Közép-Kelet inkább Nyugat (vagy legalább Közép-Nyugat)? Nos, erre számos válasz adódik. (Itt most bűnös módon a hasonlóságokra fogok fókuszálni, arra is átabotában. Pedig hát különbözőség is akad dögivel, és tán az se kevésbé fontos. Mindezt a helyhiányra fogom. Meg hogy legyen miért elolvasni másnak is a kötetet.) Ugye eleve a régió pár száz éves hátrányból indult: amikor mi ide toppantunk, Nyugaton már bőszen kóstolgatták az államiság szedertortáját. Ezzel együtt a XIII-XIV. századra úgy tűnt, a hátrány ledolgozható, hisz mind a csehek, mind a lengyelek, mind a magyarok brutális méretű államalakulatokat igazgattak - úgy-ahogy*. Igaz, bizonyos strukturális hibák már ekkor is látszódtak, például az egészségtelen társadalomszerkezet, a sajátos feudalizmusfelfogás, vagy a tőkefelhalmozás hiánya. De a kaput, úgy fest, bizonyos külső körülmények tették be, mint amilyen az agresszív és kigyúrt oszmán birodalom volt (esetünkben legalábbis). Közép-Európa annak a sajnálatos földrajzi körülménynek esett áldozatul, hogy középen helyezkedett el: keletről a törökök és (később) az oroszok, nyugatról a Habsburgok és (később) a poroszok és (még később) a németek tettek sokat azért, hogy a régió a folyamatos instabilitás állapotában leledzen. Zökkenőmentes fejlődésre ilyen körülmények között aligha kerülhetett sor - a térség államai nagyjából lefoglalták magukat azzal, hogy saját függetlenségükért harcoljanak (jobbára sikertelenül), a konszolidáció pedig álom maradt.

Az, hogy a XVI. századot követő időszakban mindhárom nép kénytelen volt eltűrni, hogy államisága így vagy úgy, de hosszú időre megszűnjön, nyilván nem segítette elő a gazdasági felzárkózást**. Sajátos mentális válaszreakciót szült, amit Lengyelországban "szarmatizmusnak" neveztek - a múltba révedés, a hagyományokba való kapaszkodás tanát, egyfajta önizolációt, ahol az Elveszett Aranykor emléke ópiumként hatott, és megnehezítette, hogy a problémákra racionális válaszokat adjanak. Ez az érzet időnként motorja lett a szabadságvágy bátor fellángolásainak, ám sajnálatos, és a mai napig le nem vetkőzött mellékhatással járt: a felek megszokták, hogy ne a jövőbe, hanem a múltba tekintsenek, ha egy problémával szembesülnek.

Ha Wandycz választ nem is ad, de egy fontos tendenciára azért rámutat: hogy Közép-Európa egész történelme nem érthető meg, ha nem vesszük figyelembe, hogy létünk voltaképpen permanens küzdelem volt a megszűnés ellen. Fejlődésük nem lehetett folyamatos vagy organikus, gondolkodásukat pedig a nyugatinál sokkal inkább meghatározta a szabadsághoz való összetett viszony, ami a kollaborálástól a lázadásig terjedhet. Amihez csak annyit tennék hozzá, hogy a szabadságért való harc nemes és fontos dolog. Csak előfordulhat (és gyakran elő is fordul), hogy olyan intenzíven küzd valaki a szabadságért, hogy a végén el is felejti, miért is küzd egyáltalán. Fel se ismerné a szabadságot, ha találkozna vele - vagy egyenesen azt hiszi, a szabadság az állandó küzdelem maga.

* Ez a tény táptalaja lett később a nacionalizmusnak, tekintve, hogy volt mit visszasírni.
** Ezen a téren a csehek nagyon tanulságos kivételt jelentettek, de mint mondtam volt, kivételekkel ezúttal nem foglalkozom.
… (más)
 
Denunciada
Kuszma | Jul 2, 2022 |

Premios

También Puede Gustarte

Autores relacionados

Estadísticas

Obras
9
También por
1
Miembros
129
Popularidad
#156,299
Valoración
½ 3.5
Reseñas
2
ISBNs
28
Idiomas
4

Tablas y Gráficos