Dieter Noll (1927–2008)

Olvastam én már Dieter Nolltól, mégpedig a Kippenberget. Egy tudósról szólt, aki kénytelen átstrukturálni saját merev normarendszerét, miután találkozik egy „lányod lehetne” típusú fiatal hölggyel. No most nem nagyon emlékszem, pontosan miről is szólt a könyv, de az nagyon megmaradt, hogy Noll elementáris feszültséget épít fel a fináléra, de olyan elementárisat, hogy én egyik cigiről gyújtottam a másikra az idegességtől. Ami azért jelzi, hogy a szerző még egy alapvetően nem túl acélos történetből is képes kihozni a maximumot.

Ebben a könyvben pedig a történet is acélos, szóval bátorkodtam reménykedni - és nem is csalódtam. Noll hősei 16 éves srácok, akiket ’43-ban (Sztálingrád után) szólít meg a Szent Germán Haza, hogy akkor most ideje patakvérben fetrengeni érte. A 16 éves srácok meg már csak olyanok, hogy némi patetikus lózunggal simán meg lehet szédíteni őket, pláne ha ez mellesleg azzal is kecsegtet, hogy csecse légvédelmi ágyúkkal, golyószórókkal meg tankokkal lövöldözhetnek mozgó célpontokra. A háború valódi lényege számukra ismeretlen, játéknak fogják fel az egészet, legalábbis addig, amíg nem robban cafatokra mellettük az első osztálytárs. Ilyen értelemben, mondhatni, ez egy fejlődésregény: hogyan nyílik ki a csipájuk, miközben belekóstolnak a pusztulásba, hogyan ereszt le bennük lassan, fokozatosan az az ideológiai lufi - a fajelmélet és a „német igazság” tudata -, amit a náci oktatók és kiképzők fújtak nagyra. Noll számára ez a legérdekesebb kérdés a háborúban*: a kognitív disszonancia, ami az átmosott agyak és a valóság találkozásából fakad, és hogy szereplői mihez kezdenek ezzel.

Mondjuk így újra átolvasva az értékelést, kicsit morbidnak tűnik a „fejlődésregény” címke. Merthogy nem arról van szó, hogy ezek a szereplők megedződnek, férfivá válnak és bölcsebbek lesznek. Jó, hát ilyesmi is történik velük, de csak másodsorban – ezeknél sokkal fontosabb a testi, szellemi és lelki leépülés, az a fájdalmas folyamat, ahogy a birodalmi kiképzőrendszer, majd a háború megkísérel kikalapálni minden emberit az alanyokból. Noll nem naiv, tudja, hogy ebből a folyamatból nem lehet főnixmadárként tisztán, egészségesen kiemelkedni, az ember óhatatlanul elveszít valami nagyon fontosat. Szóval helyesebb volna talán ezt a típust inkább „kiégésregénynek” nevezni. Ebben a kategóriában pedig ez a könyv kiemelkedő teljesítmény, bátran ajánlom mindenkinek.

* Tegyük hozzá, azért Noll az „alapot” is pazarul hozza. Érződik, hogy a szerző pontosan ismeri, amit leír, a légvédelmi ütegek működésétől kezdve egészen addig, milyen is egy igazi kaotikus tankcsata.… (más)

Werner Holt, geboren 1927, träumt in der Schule vom großen Abenteuer Krieg. 1943 ist es dann so weit, Werner und seine Schulkameraden gehen den Weg ihrer Generation: Der Einberufung als Flakhelfer im Ruhrgebiet folgt sein Einsatz beim RAD und schließlich die Ausbildung zum Soldaten. Im letzten Kriegswinter wird Werner an der Ostfront und im Westen Zeuge des miltärischen Untergangs des Dritten Reichs.

Dieter Noll schildert schonungslos das Erwachsenwerden im zweiten Weltkrieg. Anfangs verblendet von nationalsozialistischer Propaganda begreift der Hauptprotagonist Holt nach und nach das Elend des Krieges und die Verbrechen Hitlerdeutschlands. Zerissen zwischen soldatischer Pflichterfüllung und Führereid auf der einen und dem Begreifen der Kriegsgreuel und moralischen Überlegungen auf der anderen Seite muss der junge Holt, wie tausende junger Männer seiner Generation, seinen Weg finden.

Noll hat ein großartiges Stück Antikriegsliteratur geschaffen. Sein autobiographischer Bildungsroman schreckt dank detailreichem Realismus ab, bleibt aber stets spannend und verdeutlicht das Dilemma einer ganzen Generation und den Schrecken des Endkampfes. Das Werk "Die Abenteuer des Werner Holt" ist nicht bloß literarisch sondern auch historisch wertvoll.… (más)