A young couple from Weimar-era Germany set out on a vacation in Sweden. They rent rooms in Schloss Gripsholm and spend their days swimming in the lake and strolling through the countryside. They also receive visits from German friends as well. During one of their strolls they encounter a distraught young girl living in a children's home. Seeing that the girl appears abused, they decide to intervene and write to the girl's mother setting them against the evil woman who runs the children's home.

The story is a light, summer story and shows a lot of Kurt Tucholvsky's famous wit. The German in the book is, however, somewhat of a challenge since one of the characters regularly speaks Plattdeutsche and the two main characters frequently add endings to their German words to give themselves a Swedish accent. ( )

A boring story about annoying people told from the perspective of a pompous misogynist. What could be worse? ( )

Ennek a könyvnek az a szerencséje, hogy az öregapjának szólított*. Tucholsky egy fiktív levélváltással indít kiadója, a legendás Rowohlt és saját maga között, amiben az öreg Ernst arra kéri szerzőjét, hogy legyen szíves valami könnyű nyári szösszenetet összedobni, mert azt veszik a népek. Aztán úgy fest, ez a párbeszéd nem is fiktív, mert mintha Tucholsky valóban olyan könnyű nyári szösszenetet dobna össze, amilyet venni szoktak a népek: kedélyes atmoszféraregényt egy svédországi nyaralásról, romantikával, meg minden. Amolyan ujjgyakorlat egy kiváló képességű írótól – kicsit eklektikus, és helyenként meglepően buja. Aztán némi testidegen anyagként beúszik a képbe egy kislány, akit ki kell menteni gonosz felvigyázónője karmai közül, és itt mintha kicsit a giccsbe hajlanának a dolgok. Ugyanakkor mégis azt mondom, kell ez a kislány, mert 1.) nélküle aztán tényleg, de tényleg nulla felé konvergálna az, amit parasztosan cselekménynek szoktunk nevezni 2.) ez a szál szolgáltatja a mélyebb tanulságot is, nevezetesen: hogy ha az ember rosszat lát maga körül, akkor nem maradhat passzív, még akkor sem, ha úgymond „semmi köze az egészhez”**. A gondok aztán megoldódnak, a nyár véget ér, hőseink pedig belehajóznak a lemenő napba… Ami nyálas egy dolog, de most speciel jól esett.

* A másik szerencséje, hogy Engel Tevan István illusztrálta. Megkapóan. Amiről nekem megint eszembe jut, mennyire hiányoznak a minőségi kísérőképek a mai szépirodalomból. Meg az is, hogy nem először tapasztalom: ami az írott szövegbe a kor cenzori hozzáállása folytán nem fér bele, az egy illusztrációban simán elcsúszik. Vajon miért? (És itt most egész konkrétan a női nemi szőrzetre gondolok. Mármint célzok. Vagy mi.)
** A könyv cselekménye a ’30 években játszódik, valamikor Hitler hatalomra jutása után, de még az Anschluss előtt. Ettől függetlenül magáról a nevezetes degeneráltról meg az egész rezsimjéről csak egyetlen esetben történik említés: a Svédországba tartó kompon utalnak rá a szomszéd asztalnál ülők. Ugyanakkor nem tűnik nagy bátorságnak kijelenteni, hogy Adrianiné, a rábízott gyerekeket embertelen presszúra alatt tartó szörnyeteg tulajdonképpen a fasiszta állam analógiája, akinek a helyére oda kell képzelni a náci tisztségviselőket (esetleg magát a szánalmas főnyomoroncot), a neveltek helyére pedig a megalázottan kussoló néptömegeket.
( )

Although Tucholsky is mostly remembered as a satirist, it seems to be this (mostly-) harmless lightweight summer holiday novella that is far and away his best-known book nowadays, something that probably has a lot to do with the machinations of those who put together reading lists for modern-languages courses, and a little more with our universal preference for comic fiction over hard facts.

Tucholsky plays on this contradiction himself, introducing the story with a (presumably fictitious) correspondence between the author and his publisher, Ernst Rowohlt, who points to the difficulty of selling politics books in these troubled times and asks Tucholsky for something light and ironic between coloured boards, preferably a love story. Tucholsky responds by saying he doesn't do love stories, but he is just about to go on holiday, so he'll see what he can come up with. But he doesn't see how he can do anything at all if Rowohlt insists on keeping up that ridiculous 15% allowance for free copies that appears in paragraph 9 of his standard contract...

The story itself is a rambling, cheerful account of the narrator's holiday trip to Sweden with his girlfriend Lydia, during which they stay for some weeks in an apartment in a side-wing of Gripsholm Castle (inspired by a real holiday Tucholsky and Lisa Matthias took in 1927). There's no plot to speak of: one of the narrator's friends turns up for a few days, one of Lydia's friends arrives a bit later, they hatch a half-baked plot to liberate a little German girl who is having a miserable time in a holiday home run by the tyrannical Frau Adriani. And that's about it, the rest is, after all, something like a jokey love story, describing the way two people who like each other but haven't quite got to the point of living together cope with the enforced intimacy of being alone together in a foreign country. It's clearly a success, but both seem to feel by the end of the book that it will be nice to return to something less intensive when they get back to Berlin. ( )

Meh. I think I'd rather read about Tucholsky than read this again. ( )