Howard, a csendes, hétköznapi használtautó-kereskedő éli a maga csendes, hétköznapi használtautó-kereskedő életét kis mátkájával, Janettel valahol egy brit kisvárosban. Igaz ugyan, hogy fényképezőgép-agya van, de ezt nemigen használja, egészen addig, amíg egy tévévetélkedőben nem kasszíroz vele 1000 fontot, ami jó nagy pénz, de nem olyan nagy, hogy ne lehessen belőle még többet csinálni. Úgyhogy Howard elindul a milliomos-státusz felé, egyfajta modern Rastignacnak is vélhetnénk tehát. Csakhogy Howard nem egyszerűen ambícióvezérelt törtető, sokkal inkább filozófus, mégpedig a radikálisabb fajtából, akinek komoly baja van a világgal, és a gazdagodás csak eszköz, hogy bebizonyítson valamit. Nem mondom meg, mit.

De igazából nem is ő a főszereplő, hanem a feleség, Janet. Burgess merész húzása, hogy személyében olyan elbeszélőt választ, aki maga a megtestesült köznapi feleség, köznapi vágyakkal és a köznapinál talán még picivel kisebb általános műveltséggel. Következésképpen meglehetősen alkalmatlan személy arra, hogy megértse Howard formálódó életfilozófiáját – nem csak azt, hogy miben áll, hanem azt is, hogy egyáltalán lett neki. A befogadókhoz (ti.: hozzánk) tehát rajta, a tökéletlen szűrőn keresztül jut el, mit is akar voltaképpen férjura, ami nagyon sajátos olvasói élményt jelent.

Tetszett az elbeszélői pozíció, de leginkább az, ahogy Burgess menet közben megváltoztatja bennünk mindazt, amit a szereplőkről gondolunk. Ez, úgy vélem, mesteri játék. Úgy általában véve kiemelkedő iparosmunkának tartom a szöveget: olyasminek, amit egy jó író írt meg egy jó ötletből, mégpedig jól. De azért egy kis mélységet számon kérnék rajta. Mert Burgess végig enyhén felszínes marad: beépít egy kis társadalomkritikát, egy kis mélypszichológiát, de tartózkodik az igazán kemény, karakán véleménynyilvánításoktól. Howard életszemlélete is csak cselekményszínező elem marad, nem nyer körvonalat – persze lehet, ez, mivel Janet tolmácsolásában jut el hozzánk, eleve lehetetlen is volna. Ettől függetlenül az elismerő bólogatás és az elégedetlen fejcsóválás különös (és amúgy látványnak felettébb visszatetsző) gesztusával raktam le a könyvet. Nem kizárt, hogy jövő ilyenkorra nem sok mindenre emlékszem majd belőle. ( )

A bit too much of a farce for me, this is not one of my favorite Burgess novels. However, focus as it does on the degradation of our society, its barbs still prod us to think [and laugh in the process]. ( )

...bears almost no resemblance to the rest of Burgess' oeuvre.... scratch the surface a bit, though, and you get plenty of Burgessian information, such as the way people can go mad in the face of a strange and selfish society.

Read the rest of my review of One Hand Clapping on my blog, The Nerd is the Word.

http://nerdword.blogspot.com/2006/06/22-one-hand-clapping.html ( )